írta: Sarnyai Ödön

A helyiek „nemtudom” szilvának nevezik a pálinka alapanyagát, s éppen ez a megnevezés is jelzi, hogy ismeretlen, vagy legalábbis feltáratlan a szilvafaj eredete.

Márkaépítés kiváló alapanyagokból, nagymesteri szinten, avagy a Panyolai Elixír rövid története a Magyar Termék Nagydíjig

zarjegy_nelkul_00172

Amikor néhány évvel ezelőtt, egészen pontosan 2008-ban a szatmári szilvatorta nyerte el az ország tortája megtisztelő címét, vélhetően még kevesen gondolták volna, hogy ugyanez a gyümölcs hamarosan egy egészen más formában válik ismét országosan ismertté. Pedig a szatmári szilvából készült pálinkát bizony sokkal ősibb recept alapján főzik – írásos emlékeinkben már az 1700-as évek közepén feltűnik –, hiszen ez a régió hagyományos itala, mondhatni különlegessége. Csak hát még a márkát, a márkanevet, illetve a brandet is fel kellett építeni hozzá. Szemfüles vállalkozók azonban felfigyeltek erre, és mára bizony az egyik legnagyobb becsben tartott pálinkánk a szatmári szilva.

Évszázadokat átfogó történelmi áttekintésre természetesen nincs időnk egy rövid cikkben, tény azonban, hogy abban az esztendőben, amikor a fél ország (vagy talán még annál is nagyobb része…) boldogan falta augusztus 20-án a szilvatortát, már hatodik esztendeje kapott új életre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán a nagy múltú pálinkafőzés. A szocializmus éveiben is folyamatosan működő termelőszövetkezet ugyanis csak néhány évvel élte túl a rendszerváltoztatást, néhány esztendei „kínlódás” után belebukott a privatizációs hullámok sokaságába, s 1997-ben – akkor még úgy tűnt – végleg bezárt. A pálinkamesterek pedig magukkal vitték tudásukat új munkahelyükre, ahol ezeknek a nemes ismereteknek semmi hasznát sem vehették, amíg nem jött egy új tulajdonos, aki egy kicsit újragondolta a szervezést, s 2002-ben újraélesztette a hagyományokat.

Panyola környékének alapvetően ártérinek mondható természeti adottságait a Szatmári-síkságon három folyó, a Szamos, a Tisza és a Túr határozza meg, és olyan tájspecifikus különlegességek teremnek meg itt, mint a híres-neves szilva is. Sok más szabadon termő – úgymond: félvad – gyümölcs mellett… A helyiek „nemtudom” szilvának nevezik a pálinka alapanyagát, s éppen ez a megnevezés is jelzi, hogy ismeretlen, vagy legalábbis feltáratlan a szilvafaj eredete. Az igazi szatmári szilvapálinkához azonban csak ezt használhatják fel, mert ez a garanciája annak, hogy az egyébként utánozhatatlan ízvilágát megteremtsék, megőrizzék. A zamataiban letisztult, selymes karakterhez persze ezen túl még hozzájárul a fahordós érlelés is. S az igazi ínyencek még arra is érzékenyek, hogy ez eperfából készült hordókban történjék. Ez adja meg ugyanis az ital különleges színét és egyben a lágyságát, ami megkülönbözteti más, nemcsak „pancsolt”, de a minőségi pálinkáktól is. Így hát egyáltalán nem csoda, hogy a szatmári szilvapálinka gyártója, a Panyolai Elixír termékcsaládért kiérdemelte a 2015-ös Magyar Termék Nagydíjat.

A gyártó, a Panyolai Szilvórium Zrt. bevallása szerint csak válogatott, hibátlan gyümölcsöket használnak fel a pálinkakészítéshez, s a díjazott termékcsaládhoz tartozik még a szilvapálinka mellett a szabolcsi alma, vilmoskörte, kajszibarack, meggy, birs, fekete cseresznye, bodza, fekete ribizli, és legfrissebb újdonságuk, a málna. Az ízvilágok e csodálatos orgiájában mindegyikről akár külön is érdemes lenne regélni, de újdonsága okán legyen most elég csak annyi, hogy a málnapálinkájuk légiesen könnyed aromája már eleve meghódítja a fogyasztót. Mintha egy tál frissen szedett málnába dugtuk volna bele az orrunkat… Az ital zamata hosszan megmarad a szájban, mintha eloszlana ízlelőbimbóról ízlelőbimbóra, egyenként járva, bolyongva be azokat, s egyenként terjesztve ki rájuk az érett málnaszemek édességét. Könnyen itatja magát, s a lágysága megtévesztő lehet, ezért hát bánjuk vele finoman, ahogyan megérdemli!

További érdekes cikkeket, interjúkat olvashatsz a NoPrint Magazinban!